Milyen a gerinctréner gerince?
Közzétéve: 2021. 04. 16.Most már fájdalom nélkül nyomok néhány fekvőtámaszt,
ami jelenleg még tilos🤫 és tudok támaszkodni a hátam mögött. 🙂 Tehát működik a tudás és a gyakorlásnak megvan az eredménye.
Mondhatnám, hogy szándékosan csináltam magamnak egy klassz porckorong kitüremkedést nyakban, hogy megmutassam ki lehet jönni belőle, de hazudnék.
Nem volt szándékos, ellenben komoly köze van a lelki tényezőknek a kialakulásban és persze ezek a gyakorlások sem tettek a legjobbat neki.
Milyen gerinctréner az, akinek porckorong-problémája van!?
…hát ilyen, mint én. Nyugalom, egy vendégem sem kapott sérvet a kezeim között. Tudjátok, mindig a suszter cipője… Rengeteg kollégám küzd hasonló élményekkel csak nem szellőztetik meg, ami nem csoda, hiszen nem könnyű a szembesülés, az elfogadás meg még annál is nehezebb.
Kaptam a kérdéseket, ez meg hogy lehet? Hiszen te tudod mit és hogyan kell csinálni…igen ez így van, annyi a titok, hogy csinálni kell. Továbbá nagyon nehéz önmagunkat edzeni, hiszen nincs külső szem, ami szólna, hogy hahó, itt vagy ott javítsd ki a mozdulatot.
Kutatások már bizonyították, hogy a lelki tényezők, a stressz hogyan befolyásolja az idegrendszert, és az idegrendszer utasításait hogyan képezik le az izommozgások…annyi történt, hogy én most ezt megerősítettem.🤷♀️
A szó szoros értelmében lelkileg, végül fizikálisan is lógatni kezdtem az orrom. Az elkeseredettség felülkerekedett rajtam és a testemen. A lógó fejem pedig egyre nehezebb lett. A hülye gondolatok súlya…húzta előre fejem, aminek eredményeképp a csigolyák egymáson előre csúsztak, a porckorongok meg megindultak hátra…
Amikor egy egy online edzést visszanéztem, láttam hogy, nem jól csinálom, de nem akartam észrevenni. Hiszen ha nem veszek róla tudomást, akkor nincs és ha valami nincs, akkor nem kell vele foglalkozni…egészen addig, amíg nem jelez.
Jelzett.
Az egyik kormánybejelentés után február közepén elaludtam a nyakam. Ez volt az utolsó csepp és a lavina beindult …ám még itt sem nyitottam ki a szemem teljesen…tovább gyűrtem a rutint, és reménykedtem abban, hogy rám nem hat, mindaz, amit a vendégeimnek tanítok…tartott ez egészen addig mígnem már nem tudtam felemelni a karom. Igyekeztem jobban figyelni magamra, de amikor az ember órát vezet, mindenre figyel, csak magára nem. Nem beszélve az idegrendszerről, ami automatikusan működteti a dolgokat, így a mozgást is. Sajnos akkor is amikor a mozgásminta megváltozik, ráadásul a rossz irányba.
Az egyre nehezebb fejemet
egyre nehezebb volt megtartanom, és a szabadságom előtti hetekben, már nem is küzdöttem ezért a tartásért. A meditációk egyre ritkultak a félelem pedig rám telepedett. Néha a vírustól féltem. Időnként attól, hogy mi lesz ennek a következménye. Aggódtam a szüleimért, a gyerekemért és sokszor nem voltunk egy véleményen a férjemmel.
Előfordult, hogy dühöngtem, mert nem utazhatok…és ezek szépen random forgásban váltották egymást. Igyekeztem megfelelni az elvárásoknak, de a saját igényeimet figyelmen kívül hagytam.
Lassacskán elmosódott a határ a munka és az itthonlét között. Hiszen a munkámat immár egy éve itthon végeztem.
Elmosódott a határ a feladat és a kikapcsolódás között.
Úgy gondoltam minden, ami az igényem, ahhoz, hogy feltöltődjek, hogy jól legyek, most korlátozva van és emiatt depire vagyok ítélve. Szépen elvesztettem a tartásom, ami a testtartásomon is egyértelműen látszik.
Hálás vagyok mindenkinek, aki segített nekem abban, hogy elfogadjam, hogy ne ostorozzam magam és a lehető leggyorsabban regenerálódjak. Hálás vagyok, hogy ilyen emberek vesznek körül…és igen biztos, hogy minden hatással van mindenre.
Hálás vagyok, hogy minden, amit tanultam, amit tudok működik…persze csak akkor, ha csinálom. Ezt az anyagot szedtem össze az Állítsd a helyére! mozgásprogramban, ami a minőségi mozgás megalapozását tanítja meg. Foglalkozik a légzéssel, valamint bevezetést ad az önmasszázs varázslatos világába is:)