Miért a Patikakert?

Közzétéve: 2024. 09. 8.


A Patikakert termékei számomra a legfinomabb táplálékkiegészítő, amit valaha fogyasztottam, ezért arra gondoltam bemutatnám Neked is! Nem csak finomak, hanem teljesen természetesek is.
Engedd meg, hogy bemutassam Tkacsik Mártit, aki a Patikakert alapítója, és mozgatórugója. Saját egészségügyi problémái megoldása érdekében indult el ezen az úton, és lett matematikusból regeneratív gazdaságot üzemeltető farmer.
Ebben a bemutatkozó videóban rengeteg témát érintünk. Beszélünk a rostokról, a mikrobiomról, a mikrobiom egyensúlyának felborulásáról, annak következményeiről. Továbbá szó esik arról hogyan állítható helyre a rend valamint a változatos étkezésről is.
Megtudhatod milyen ültetvényei vannak a gazdaságban, és hogy miért ezek. Ebben a videóban kiderül, milyen termékeket gyártanak belőle. 🙂
Márti elmondja, hogy miért nem használ semmilyen vegyszert, olyanokat sem, ami amúgy a biogazdaságokban is engedélyezett.
Nem lett rövid, de Mártival nem lehet röviden beszélgetni, és az ember amúgy is órákig tudná hallgatni.
35 perc
Ha még több hasznos fontos témára vagy kíváncsi, a Patikakert honlapján a tudástárban találhatsz párat:)
Legyél visszatérő, vagy új vásárló, bármely termék rendelésekor, használd a  kuponkódot, mellyel 10% kedvezményhez juthatsz.
A termékekről részletesen további videókban és bejegyzésben olvashatsz!
A beszélgetés alatt említett ételek receptjének a linkjét itt találod: