A gyerekek hátizma katasztrofális képet fest

Közzétéve: 2017. 01. 19.


Az utóbbi időben volt szerencsém több 10- 18 év közötti fiatallal együtt dolgozni, és döbbenten álltam, amikor belém hasított a felismerés, hogy a gyerekek hátizma katasztrofális képet fest. Korábban a felnőttek kapcsán már írtam arról, hogy a ronda és helytelen testtartás, a hát és gerincbántalmak leginkább abból adódnak, hogy a gravitáció ellen dolgozni hivatott izmainkat egész egyszerűen az életünk során szétüljük. Ez a folyamat az iskolapaddal kezdődik meg.

i_scheuermann-kor

Míg eddig csak a korosabb embereket érintette ez a probléma, manapság sajnos 16-18 éves gyermekek is panaszkodnak hát és derékfájdalmakra. Az egyértelmű, hogy ennek az oka a 21. századi életmódban keresendő. A nálam idősebb korosztálynak igazi panaszai 40-50 között jelentkeztek, az én korosztályomnak, már 30-40 évesen és sajnos megyünk egyre lejjebb. Ennek az az oka, hogy a nálam idősebb és a velem egykorúak egy része még úgy játszott, hogy kiment a játszótérre vagy a közeli erdőbe reggel, és este hazament miután végigmászott mindent, ami az útjába került 🙂 Gyalogoltunk, futottunk, kézen álltunk és még sorolhatnám…

A mai fiatalok, már ezeket számítógépes játékokkal csinálták végig, miközben a testnevelés órák száma fokozatosan csökkent, és sajnos (tisztelet a kivételnek, mert én a mai napig ismerek lelkiismeretes „tesitanárt”, szóval szerencsére még nem haltak ki) a tesiórák színvonala, követelmény rendszere is egyre csökkent. Tudom a rendszer, meg a szabályok, meg a kötelességek, meg a pénzhiány, meg az akármilyen kifogás… de remélem ebből lesz kiút:)

A kezeim közé kaptam egy fiatal srácot, akinek már fűzőt javasoltak, hogy a tartását korrigálják, hogy a belső szervei ne legyenek veszélyben – micsoda frankó ötlet…Nem? Természetesen a srácnak jelen pillanatban a fiatal felnőtt korának küszöbén sokkal fontosabb célja az, hogy dagadjanak az izmai, úgyhogy az Anyukája, aki által hozzám került, hatalmas feladat elé állított, hiszen ezt úgy kell elérnünk Nála, hogy közben a tartását is korrigálni tudjam. Szerencsére azért megugrottam a feladatot, és a héten a következő élménybeszámolóval érkezett órára: „megvolt a szalagavató, és a rokonok megdicsérték a tartásomat” Ez maga volt a zene a füleimnek.

Aztán több iskolás is ellátogatott már hozzám bodyART órára, és náluk is ugyanazok a problémák figyelhetők meg, mint fiatal személyi edzetteimnél, vagy a felnőtteknél, akiket a termekben látok, hogy egyszerűen nem tudják megmozdítani a hátizmaikat…Kérem, hogy feszítse meg a hátizmát, a test válasza erre: visszafeszíti a fejét. 🙁

10322684_795801770526253_2969040809442256534_n

Amellett, hogy borzasztóan elkeserítő, még csúnya látvány is. Egy életerős, egészséges gyerek, aki x éve 100 kg-os hátizsákot cipel, majd egész nap a padban ül az órákon, olyan testtartással közlekedik, mint öreganyám…

Sajnos egyetlen megoldás létezik, ezekkel a gyerekekkel és tulajdonképpen minden emberrel, egyesével kellene megtanítani ezeknek az izomnak a használatát, hogy majd a csoportos órán, vagy a testnevelés órán a kiadott gyakorlatokat, preventíven és hasznosan tudják végrehajtani.

Elég sok reklámon kiakadok, és ez a napokban is így történt, ugyanis egy készüléket reklámoznak, amit azért ajánl egy gyógytornász, mert véleménye szerint “nem tartja helyettünk egyenesen a hátunkat mint más megszokott heveder, hanem figyelmeztet és kénytelenek vagyunk munkába fogni az izmainkat”

Eltudják adni horror összegekért, mert a sok elkeseredett szülő, megveszi a gyerekének, mert hátha majd ez segíteni fog a problémán… aztán kidobják, mert halálra idegesít mindenkit, a hangja, mert ugyan, hogy fogná munkára a hátizmait, ha annak elégtelen a beidegzése!!??

Bár ilyen ígéreteknek ugyan ki tud ellenállni!??

  1. hangjelzés által előidézett kiegyenesedési reflexnek és a testtartás javulásának erős korrigáló hatása van.
  2. kidomborítja a mellkast, kiegyenesíti a gerincoszlopot és összehúzza a lapockákat.
  3. tartásjavító természetes módon „tanítja meg” a kiegyenesedett testtartást, mivel azokat az izmokat erősíti, amik a helyes testtartásért felelősek.
  4. aktív módon megelőzi vagy kiegyenesíti a görnyedést és a kiálló lapockákat, valamint kidomborítja a lapos mellkast.
  5. rendszeres használatával a gerinctartó izmok megerősödnek, rögzül a helyes, szép testtartás.

Az én véleményem:

  1. A hangjelzés által előidézett reflex lehet hogy megvan, de ha az izom beidegzése hiányzik, túl sokat nem segít a helyzeten…ezért majd valamelyik irányba billenti a medencéjét, és amelyinél elhallgat, azt fogja reflexesen alkalmazni. (konkrétan az egyik vendégem saját elmondása szerint így orvosolta átmenetileg a görnyedt tartását…ő most a 30-as évei közepén jár, és derék- hátpanaszokkal érkezett hozzám.)
  2. Nehogy kiegyenesítse a gerincet, hiszen annak természetesen kettős S alakúnak kell lennie, a lapocka zárásához a gerincet feszítő (és nem kiegyenesítő!!!!!) izomzatnak semmi köze nincsen!!
  3. Ezt maximum akkor tudom elképzelni, ha csak akkor hagyja abba a jelzést, amikor csak és kizárólag a gerinc feszítő izmokat használja, ebben az esetben ez nem lehet reflex szerű, ahogyan az első pontban ígérik… Mivel keményen próbálkozni kell hogyan hallgat el a masina. Felnőtt vendégeimmel, átlagosan 90 percet töltünk ennek az izomnak a megéreztetésével.
  4. Ezt már egyszer megígérték fentebb…A görnyedést eredményező izmoknak pedig semmi köze a kiálló lapockákhoz, mert ez a m. serratus anterior (elülső fűrészizom) feladata.
  5. A rögzüléshez nem lesz elég idő, mert addig kikészül a csipogástól az idegrendszer:D

Idézem még egyszer a gyógytornász véleményét: “nem tartja helyettünk egyenesen a hátunkat mint más megszokott heveder, hanem figyelmeztet és kénytelenek vagyunk munkába fogni az izmainkat”

Rendkívül furcsának tartom , hogy gyógytornászként nincs tudatában annak, hogy „csak azt az izmodat tudod erősíteni, aminek tudsz parancsolni” (Diana Lee)

Szóval hajrá szülők, ne csüggedjetek! Mutassatok példát gyermekeiteknek!
Ahelyett, hogy instant megoldást vennétek a gyerekeknek megoldásként, keressetek egy korrekt és elegendő szaktudással rendelkező edzőt, aki megtanítja a gyereknek használni a testét… Nem kerülne többe, max. csak akkor, ha a gyerek megkedveli a mozgást a sikerélményei pedig tovább hajtják ezen az úton:D